"Az új teremtmény kijelentette, hogy az ő neve Éva. Bánom is én! Azt mondja, Évát kiáltsak, ha hívni akarom. Értésére adtam, hogy akkor az új név teljesen fölösleges. A "fölösleges" szó szemmel láthatóan imponált neki, és megnövelte tekintélyemet a szemében."
"Ma reggel megmondtam neki, engem hogy hívnak. Reméltem, hogy ez érdekelni fogja, de egészen hidegen hagyta. Nem furcsa? Ha velem bizalmasan közölné a nevét, számomra egyáltalában nem volna közömbös. Sőt ellenkezőleg, úgy érezném, hogy nevének a csengése a legszebb zene a füleimnek. Sajnos igen keveset beszél. Alighanem azért, mert nem elég értelmes, és szenved miatta, sőt szeretné eltitkolni. Pedig az értelem nem sokat jelent, az érzések a döntőek. Csak meg tudnám neki magyarázni, milyen gazdag az az ember, akinek a szíve jósággal és szeretettel van tele."
(Ádám és Éva naplója)
Most írhatnék valami nektek hú de unalmasat, ami talán nekem is az lenne. Na azt csak kényszerből írnám, mert kezdem magam haszontalannak érezni. Ezért kezdtem el reggel vasalni, rendet rakni. Gyógyszertárba is voltam már..
"Jó napot. Én ilyet szeretnék(mutatok a karomra).."
Valami hasznosat akarok csinálni. Ezért nem szeretem a nyarat. Nem érzem, hogy a képességeim ki lennének használva. Milyen szépen mondtam.