Lehet, hogy ott kéne élnem. Ott olyan gondtalannak tűnik minden, mint a magyar Ugaron a dudvákkal, meg a mohákkal. Az ablakon beszűrődik félpercenként egy-egy ordítás, és vele szivárog be az eső illat. Megtölti a szobámat, úgy szeretem. Te meg Nápolyi, már régen nem vagy velem. Talán még nem is tudod pontosan, és csak nekem tűnt fel. Fújfújfúj.